Történet

1986. szeptember 1.

Az első ünnepélyes tanévnyitó iskolánk történetében. A mostoha létesítményi és tárgyi feltételek ellenére sikerült megszervezni és elindítani a tanévet. Sikerült, mert zömében lelkes, iskolát „építeni” akaró tantestület és alkalmazotti közösség állt mögöttem.

Az első tanévben – az újonnan indított öt első osztállyal együtt - a tanulók létszáma megközelítette a 360 főt. A szakmunkástanulók öt napig elméleti oktatásra, öt napig gyakorlati foglalkozásra jártak. A tanulók teljes gyakorlati oktatása – zömében iskolai szakoktatók irányítása mellett – vállalatoknál, illetve néhány tanuló esetében kisiparosoknál került megszervezésre. Az iskola saját gyakorlati képzőhellyel nem rendelkezett.
1986 őszét írtuk, már érezhető volt az ország gazdasági helyzetének romlása, az eladósodottság következményei már kopogtattak az építőipar ajtaján. November végén, december elején közölték a napilapok, hogy a VÁÉV (Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat) tönkrement és bezárta tanműhelyeit.

Ez az akkor elképesztő információ döbbentett rá, hogy iskolánk jövőjét illetően létkérdés az iskolai gyakorlati oktatás feltételeinek mielőbbi megteremtése, a saját gyakorlati oktatás megszervezése. A több mint fél évtizedes szakoktatói tapasztalatomra építve tudtam, hogy csak az értékteremtő gyakorlati oktatás tekinthető sikeres szakmunkáskép zésnek. Fontosnak tartottam, hogy tanulóink „élesben”, építőipari, faipari termelőtevékenységen keresztül sajátítsák el szakmájukat. Meggyőződésem volt – és ma is az –, hogy teljesítményképes, minőségi munkavégzésre csak így képezhetők ki a tanulók. Így válhat jó iparos belőlük. Elképzelésemet először Sánta László gyakorlati oktatásvezetővel és Ferencz Nándorné gazdasági igazgatóhelyettessel ismertettem, kértem tőlük terveim támogatását. Támogattak. Tudtam, hogy döntésem az intézmény jövőjét tekintve stratégiai döntés, melyet a tantestülettel elfogadtatni nem lesz könnyű vezetői feladat.

Nem lesz könnyű, mert ez az a helyzet, amikor a tantestület egyes tagjainak, csoportjainak napi érdekei ütköznek az intézmény hosszú távú érdekeivel. Tudtam, hogy a megvalósítás során konfliktus konfliktust követ majd, ezért arra törekedtem, hogy beszélgetéssel, érveléssel minél több kollégát nyerjek meg terveim megvalósítására.

EMLÉKLAPOK – A KAPOSVÁRI ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM NEGYEDSZÁZADÁBÓL 1986-2011